Română
English
Magyar
A település története
Verespatak – Kétezer évre visszanyúló bányászati hagyomány
Verespatak első történelmi említése 131-ból származik, akkor a település az Alburnus Maior nevet viselte. A vidék a legrégibb időktől nemesfémbányászatáról volt ismert, az aranykitermelés már a római korban, a II. században elkezdődött. Verespatak Európa egyik legrégibb nemesfém-kitermelő települése.
Az ókor
A település első lakói a bányákban dolgozó római rabszolgák és telepesek voltak, akik elsőkként termeltek ki nagy mennyiségben aranyat és ezüstöt a vidéken. A római bányászok alakították ki az első tárnákat, amelyekben a kor leghatékonyabb kitermelési technikáit alkalmazták. A kalapáccsal, vésővel és csákánnyal kiásott tárnák gyakran elágaztak vagy emeletesek voltak. Ha a bányászok nagyon kemény kőzetbe ütköztek, tűzzel hevítették majd ecetes vízzel permetezték, hogy hirtelen lehűljön. A hőmérsékletváltás megrepesztette a kőzetet, amelyet csákánnyal feldaraboltak, majd elkülönítették az aranyércet.
A római tárnák
Mára a római kori tárnáknak csak egy része maradt fenn, mert a középkori és a későbbi kitermelés a már meglévő tárnák bővítésével és hosszabbításával történt. Nagy részük megsemmisült 1970-ben, amikor Várhegy környékén, éppen a „római várnak” nevezett római tárnarendszer fölött úgy indítottak be külszíni fejtést, hogy előtte nem gondoskodtak az ókori leletek felkutatásáról, felleltározásáról és in situ megőrzéséről.
A fénykor – az osztrák-magyar monarchia időszaka
A bányászatnak köszönhetően a vidék folyamatosan fejlődött, fénykorát a XIX. század végén, a XX. század elején érte el. Verespatak takaros kisvárossá vált, központtal, kövezett, kivilágított utcákkal, kaszinóval, mozival, színházzal, velencei tükrökkel díszített bálteremmel és nyári kerttel. A helyi elit régi bányászcsaládokból állt, akik a vagyonukat nemzedékről nemzedékre örökölték. Ezek a családok a központban laktak az erdélyi szászok mintájára épült, nagy, gyakran kétszintes házakban.
Az „aranyláz” Európa különböző vidékeiről csalogatott ide embereket. Így Verespatakon román, magyar, német, szlovák, zsidó közösségek alakultak ki, amelyek templomokat és iskolákat építettek maguknak. Akkoriban szinte a teljes lakosság, még a nők és a nagyobb gyerekek is bányászattal foglalatoskodtak. A vidéken nem fejlődtek ki az Erdélyi-szigethegység falvaira jellemző kézműves mesterségek, a verespatakiak ugyanis inkább megvásárolták a környező vidékekről érkező kereskedőktől a szükséges termékeket. A kis számú verespataki kézműves vagy a bányászatot szolgálta ki, vagy a városokra jellemző foglalkozásokat (szabászat, cipészet) űzött.
A kommunista időszak
Az 1948-as államosítás után a nemesfém-kitermelés az állami bányában folytatódott, a bányászat pedig továbbra is a verespatakiak fő foglalkozása maradt. Új, tömbházakkal beépített központ épült, a régi központ elvesztette a két világháború közti varázsát; az évek múlásával elhanyagolták, megrongálódott.
Az állami bánya 1970-ben lemondott a tárnákban folytatott kitermelésről és beindította az első külszíni fejtéseket előbb Várhegy, majd Kirnyik környékén. Ebben az időszakban a bányászat a központosított gazdaság elvei szerint zajlott. Eszerint Verespatakon csak kitermelés folyt, a ciánlúgozás Aranyosbányán történt, a végső feldolgozás helyszíne pedig Nagybánya volt.
A kommunista időszakban, majd 1989 után a verespataki állami bánya veszteségesen működött, költségei közel háromszor voltak nagyobbak a bevételeinél. Az elavult technológia, a beruházások és a kidolgozott fejlesztési terv hiánya 2006-ban a bánya bezáráshoz vezetett.
Régészet, védett övezetek
_0.jpg "Carpeni - védett övezet - római épület")
_0.jpg "Cătălina Monuleşti római járat - műemlék (2)")
_0.jpg "Paru Careni – római hidraulikus rendszer")
_0.jpg "Paru Careni – római hidraulikus rendszer")
Történelmi központ, építészet
 si Biserica Unitariana (plan 2)_0.JPG "Református és Unitárius templom")
_0.jpg "Történelmi központ – XX sz. eleje (2)")
_1.jpg "Történelmi központ – XX sz. eleje")
Néprajz
Ipar
