Hulladékgazdálkodásunk célja a hulladékmennyiség minimálisra csökkentése, illetve hasznosítása, ártalmatlanítása és megsemmisítése úgy, hogy ne veszélyeztesse a lakosság egészségét és a környezetet.

Bánya meddőMeddő rakás ökologizálásaMeddő rakás ökologizálásaMeddő rakás ökologizálása

 

A bányászati tevékenységek során két típusú hulladék keletkezik: kitermelési (az arany és az ezüst kivonása utáni) hulladék, valamint olyan hulladék, amely nem köthető a kitermelési folyamathoz.
A verespataki bányaprojekt elsősorban kitermelési hulladékot generál: a fejtés, illetve a feldolgozás során keletkező meddőt.
A külszíni fejtésből származó meddő olyan kőzet, amely nem tartalmaz gazdaságos körülmények között kivonható aranyat és ezüstöt.

Ezt a hulladékot a kitermelés első éveiben két meddőhányóban tárolják: a várhegyi bányától nyugatra lévő várhegyi, illetve a kirnyiki bányától délkeletre lévő kirnyiki meddőhányóban.

A bányákban a kitermelés úgy történik, hogy a meddőhányók alapterülete a lehető legkisebb legyen, így csökken a környezetre gyakorolt hatásuk. Amikor a kibányászandó érc elfogy, meddővel töltik ki a bánya helyén keletkező üreget. Eszerint a zsigi bányát teljesen, míg a kirnyiki és orlai bányát részben töltik fel a még működő bányákból származó meddővel.


A feldolgozásból származó meddő az arany és ezüst kivonása után megmaradó őrlemény, a meddőiszap.

Mielőtt elhagyná a feldolgozó üzemet, a meddőiszapot semlegesítő-berendezésen csorgatják át, mely 5-7 mg/l-re csökkenti a ciánmennyiség koncentrációját, majd a Szarvaspatak völgyében lévő ülepítő medencében tárolják.
A romániai és az uniós jogszabályok az ülepítő medencék maximális ciánkoncentrációját 10 mg/l-ben állapítják meg.
 

Copyright Gabriel - Roşia Montană 2006 - 2012.
Minden jog fenntartva www.gabrielresources.com