A régészeti kutatások
Cégünk legkevesebb 45 millió dollárral járul hozzá a helyi kulturális örökség kutatásához, helyreállításához és megfelelő érvényre juttatásához. A hat évig tartó régészeti kutatások folyamán az RMGC eddig 11 millió dollárt bocsátott a kutatók rendelkezésére.
A több mint 80 szakember 13 régészeti lelőhelyet tárt fel az időszakosan alkalmazott helyi lakosok segítségével. A kutatások során 10.000 műtárgyat hoztak felszínre, amelyeket konzerváltak, restauráltak, s amelyeket a jövőben megnyíló bányászati múzeumban állítanak ki. A kutatások 2000-ben kezdődtek el az RMGC anyagi támogatásával, illetve a gyulafehérvári Egyesülés Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Műemlékvédelmi Intézet régészcsoportjainak közreműködésével a verespataki régészeti és építészeti értékek felmérésére. 2001-ben a művelődésügyi miniszter rendeletére elindult az Alburnus Maior Nemzeti Kutatási Program. A megelőző régészeti kutatások a bukaresti Román Nemzeti Történelmi Múzeum tudományos irányításával folytak, melyet a Művelődési és Kultuszminisztérium hagyott jóvá.
A kutatási program fő célkitűzései az alábbiak voltak:
- a régészeti örökség kutatása, az ásatások és felszíni kutatások során összegyűjtött adatok iktatása (régészeti és térképészeti adatbázisok, digitális képarchívum stb.), valamint a kutatás eredményeinek teljes kiadása az Alburnus Maior sorozatban, esetleg más szaktanulányokba foglalva;
- római kori és középkori tárnák kutatása, feltérképezése, javaslat a kiemelkedően fontos szakaszok megőrzésére és helyreállítására;
- a régészeti és építészeti szempontból védett övezetek elhatárolása, melyek magukba foglalják a bányatárnák egy részét és a műemlék épületek többségét;
- az ipari örökség kutatása és leltárba vétele;
- néprajzi és a köztudatban valamint az elbeszélésekben ma is élő történelem tanulmányba foglalása Verespatak–Abrudbánya–Szarvaspatak környékén;
- a bányaterv körzetén belül található lelőhelyek régészeti mentesítése, mely szabad utat engedne a gazdasági tevékenységnek az illető területeken;
- a Nyugati Kárpátokban az ősidőktől máig folytatott bányászati tevékenységet ismertető jövőbeli múzeum tervének elkészítése.
A feltárási eredmények függvényében a Művelődési, Vallásügyi és Nemzeti Örökségi Minisztérium képviselői bizonyos régészeti lelőhelyek és műemlékek in situ megőrzését, illetve a kutatások folytatását, vagy a régészeti mentesítést rendelték el, a hatályban levő jogszabályok szerint.
